|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 17 találat | lapozás: 1-17 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Györffy István 2001. december 1.Nov. 29-én a Kriza János Néprajzi Társaságnál A magyar népi kultúráért emlékéremmel tüntették ki a hatvanadik életévét betöltött dr. Péntek János professzort, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékének vezetőjét. A díjat a magyarországi Györffy István Néprajzi Egyesület adományozta a kőrösfői születésű oktatónak, kutatónak és tudósnak. Péntek Jánost leginkább az erdélyi magyarság nyelvének helyzete, gondjai foglalkoztatták. Dr. Péntek János köszönő szavaiban utalt arra a sajátos kényszerhelyzetre, amely "erdélyi polihisztorkodásra" térítette őt. A szakemberhiány miatt eddigi pályafutása során sokféle tevékenységet fel kellett vállalnia. Legfontosabb sikerének azt tartja, hogy megvalósult az 1990 májusában a Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagjává való választásakor tett ígérete és nemsokára a kolozsvári egyetemen beindulhatott a néprajzszakos fiatalok képzése. /Ö. I. B. [Ördög I. Béla]: Emlékérmet kapott Péntek János. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./2002. november 5.Elhunyt Balassa Iván professzor. Csűry Bálint tanítványaként nyelvészeti kutatást végzett, majd 1940-41 között Szabó T. Attila mellett dolgozott. Kolozsvári évei után Sepsiszentgyörgyre, a Székely Nemzeti Múzeumba nevezték ki. 1944 őszén került Budapestre, a Néprajzi Múzeumba. Hat éven át a Néprajzi Múzeum főigazgatója volt. 1956-1961 között a sárospataki Rákóczi Múzeumot igazgatta. Több könyve ennek az időszaknak a terméke, így a folklorisztikában is úttörőnek számító Karcsai Mondák vagy Bodrogköz lírai monográfiája a Lápok, falvak, emberek, vagy a Földművelés a Hegyközben, amely kötet már a Mezőgazdasági Múzeumban elkezdett szolgálatának kezdetét jelezte. 1969-től a Mezőgazdasági Múzeum mb. főigazgatója, majd tudományos főigazgató-helyettese. A rendszerváltás hajnalán jelent meg a híres, Határainkon túli magyarok néprajza c. kézikönyve, de monográfiát írt a magyar falusi temetőkről, a kolozsvári Házsongárdi temetőről, egyik tanítómestere, Herepey János kéziratát közreadva, valamint nyelvész mintaképeiről, Csűry Bálintról, Szabó T. Attiláról. A Magyar Néprajzi Társaság elnöke volt. Balassa Iván nyugdíjasan is aktív volt, a Györffy István Néprajzi Egyesületnek alapító társelnöke, az erdélyi néprajzkutatók felkérésére a Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke. A rendszerváltozás után megszervezte a határon túli magyar néprajzosok továbbképzését. /In memoriam Balassa Iván (1917-2002). = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./2002. november 23.A Györffy István Néprajzi Egyesület ünnepi rendezvényén köszöntötte a 80 éves kolozsvári folklórkutatót, Faragó József professzort. A budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetem Folklore Tanszékének könyvtárában nov. 13-án megtartott összejövetelen Voigt Vilmos tanszékvezető egyetemi tanár és Bodó Sándor, a Györffy István Néprajzi Egyesület elnöke mondott köszöntőt. Majd Dégh Linda, Gazda Klára, Csörsz Rumen István és Lanczendorfer Zsuzsa előadásai hangzottak el. Ezt követően Bodó Sándor átnyújtotta az ünnepeltnek az Ünnepi kötet Faragó József 80. születésnapjára című tanulmánygyűjteményt, valamint a Györffy István portréját ábrázoló, A magyar népi kultúra kutatásáért elnevezésű emlékplakettet, Györfi S. szobrászművész alkotását. Faragó kutatott, intézményt szervezett, sorozatot indított, előadásokat tartott, konferenciákon vett részt itthon és külföldön egyaránt. Több mint 700 tételes bibliográfiája - amelyet a Kriza János Néprajzi Társaság adott ki 1998-ban - előtt kell fejet hajtani. Faragó ma is aktív, alkotó ember. /Deáky Zita: Anyaországi elismerés Faragó József professzornak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./2003. január 10.Az 1986-ban elhunyt Mircea Eliade vallástörténész feltette a kérdést: Sámánizmus a románoknál? De la Zamolxis la Genghis-Han című művében. (Bukarest, 1980.). Válaszként kifejtette: a románságnál a sámánizmus egyetlen meghatározó eleme sem szerepel. Mircea Eliade Györffy István 1925-ben, az Etnographia XXXVI. számában megjelent tanulmányára hivatkozott, amelyben a magyar kutató a moldovai katolikus egyház 1644-1650-ben közigazgatói tisztségét is betöltő Bandinus X. Ince pápának küldött jelentését közölte. Bandinus beszámolója szerint a moldovai bűbájosokat ugyanolyan tisztelet övezte, mint az olaszországi legelmésebb, szentséges tudósokat. Bandinus leírta a táltosoknak révületből visszatérő lassú eszmélését, hogy "álmukat" jóslatként adták elő. Eliade szerint "a sámánizmus egyetlen alkotóelemét sem erősítik meg a román tartományok varázslói és "vrák"-jai, sőt az elragadtatás (eksztázis), amelyről Bandinus beszél, Románia egyetlen más vidékén sem létezik. Ezek miatt hisszük, hogy azok a bűbájosok (incantatores), amelyekkel Bandinus Moldovában találkozott, nem románok voltak, hanem csángók, a moldovai Kárpátok magyar lakossága." /Kabay Lizett: Hogyan bizonyítja Mircea Eliade a csángók magyarságát? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./2003. június 3.Máj. 28-án Budapesten a Néprajzi Múzeumban Pozsony Ferenc zabolai származású kolozsvári egyetemi tanár, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke intézményteremtő munkájáért és kutatásaiért átvette a Györffy István-díjat. A Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjáról (Györffy István néprajzkutató, 1884-1939) elnevezett jelenkori legnagyobb néprajzi kitüntetést Kósa László akadémikus, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke adta át, a díjazott az alkalomból a szakma jeles képviselői jelenlétében Modernizáció és identitás a moldvai csángó falvakban címmel tartott előadást. /(fekete): Közélet: Györffy István-díjat kapott Pozsony Ferenc. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 3./2004. március 24.Annak idején a Jóbarát gyermeklap meghirdette a Varrj ruhát Zsuzsi babának népviseletvarró versenyt. A verseny lázba hozta a falvakat, iskolákat, 160 népviseletbe öltözött baba gyűlt össze. A kollekció azóta is szaporodik, főleg, hogy utána az Andris babákat is felöltöztették, újabb kiírás keretében, emlékezett Szentimrei Judit /Kolozsvár/ 83 esztendős nyugalmazott néprajzkutató, főiskolai tanár. Szentimrei Judit Budapestre ment tanulni, a Néprajzi Tanszékre. A tanszékvezető, Györffy István mondta: akit ennyire érdekel a néprajz, az menjen Finnországba. Szentimrei Judit el is ment. Délelőttönként szőtt, délután a múzeumban dolgozott. 1939-ben haza kellett jönnie. Négy gyermeke volt, amikor tanítani hívták a Képzőművészeti Főiskola textil szakára. Azután 1952-ben megalakult a Népművészeti Kutatócsoport, Szentimrei Judit velük járt Kászonban, majd Moldvában a csángóknál, Szilágyságban és a Kis-Küküllő mentén. Később Szentimrei Juditot a román kutatócsoportba hívták. Meghívták előadást tartani: 1980-ban bejárta Nyugat-Európát. /Sándor Boglárka Ágnes: "Megfutamodtam a székely festékes nyomán…" Életéről mesél Szentimrei Judit néprajzkutató. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 24./2006. június 10.Herrmann Antal /Brassó, 1851. júl. 30. – Szeged, 1926. ápr. 15./ a néprajzoktatás kezdeményezője. 1875-ben a Budapesten középiskolai tanári és levéltárnoki oklevelet, majd ugyanebben az évben egyetemi doktori címet szerzett. 1898-ban néprajz tárgykörből, a kolozsvári tudományegyetemen habilitált. 1886-tól két éven át az erdélyi letelepült és sátoros cigányság népköltészetét, szokásait és hiedelemvilágát tanulmányozta. 1887-ben a magyarországi néprajzkutatás nemzetközi elismertetése érdekében elindította és szerkesztette az Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn című folyóiratot. A kiadvány rövidesen a cigánykutatók nemzetközi társaságának (Gypsy Lore Society) hivatalos folyóiratává vált, őt magát pedig e társaság főtitkárává választották. Figyelemmel kísérte a cigányságra vonatkozó intézkedéseket, a cigány gyermekek iskolába járását szorgalmazta. Cigánykutatásaira felfigyelt József Károly királyi herceg. Együtt dolgozták ki a cigány nyelvtant, amelynek német nyelvű fordítását Herrmann végezte el. Időközben, 1887-ben, felkérést kapott az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című kiadvány néprajzi vonatkozású fejezeteinek szerkesztésére. 1889. január 27-én megalakult a Néprajzi Társaság, első közgyűlésükön (1889. október 27.) a társaság titkárává választották. A társaság 1890-ben elindította önálló folyóiratát az Ethnographiat, amely napjainkig a néprajzi tárgyú közlések legrangosabb fóruma maradt. Herrmann Antal részt vett a Magyar Zenetudomány, Kalotaszeg és Armenia című lapok szerkesztésében és/vagy nyomtatásában, valamint a budapesti néprajzi szervezetek megalakulása mellett a kolozsvári Erdélyrészi Kárpát-Egyesület (EKE) létrehozásában is. 1892-ben elindították az egyesület hivatalos lapját, az Erdély című honismertető folyóiratot, amely az EKE „turistai, fürdőügyi és néprajzi” értesítője lett, majd megalakították a néprajzi bizottságot, amelynek előadójává Herrmannt választották. Az EKE megalakulásakor annak alapszabályában megfogalmazta egy erdélyi néprajzi múzeum létrehozását. Az 1902 októberében rendezett ünnepség alkalmával az Erdélyi Kárpát Múzeum – amelyet értékes szakkönyvtárral gazdagított – Mátyás király szülőházában kapott helyet. A további vidéki múzeumok szervezésében Herrmann maga is tevékenyen kivette a részét, közreműködve a kalotaszegi, a szamosújvári örmény, a brassói szász, a dévai, a tordai és a dési történeti múzeumok életre hívásában. Herrmann a magyar nyelvű néprajzi képzés elindítója. Az 1897–98-as tanévben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karon az általános és hazai etnográfia magántanára lett. Egyetemi előadói tevékenysége Erdély néprajzát és a néprajztudomány általános kérdéseit ölelte fel. Az ő tanítványai voltak a magyar néprajztudomány későbbi nagy egyéniségei: Visky Károly, Györffy István, Szendrey Zsigmond, Seprődi János és Biró Lajos. A pályatársai közül Vikár Béla, Jankó János és Sztripszky Hiador is látogatta előadásait. Herrmann Antal a román megszállásig 21 és fél tanévet töltött a kolozsvári egyetemen. A kényszerű távozását követően, 1921-ben a Szegeden létesített Ferenc József Tudományegyetemen folytatta oktató munkáját. A szegedi egyetemen eltöltött néhány év alatt megalapozta a néprajztudomány iránti érdeklődést, tevékenységének hatására Magyarországon elsőként (1929-ben) itt létesült néprajzi tanszék. /Czégényi Dóra: A néprajzoktatás kezdeményezője. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./2007. december 20.Megjelent a kolozsvári Erdélyi Gazda 2007. december–2008. januári összevont száma. Advent van, gyönyörű címmel vezércikket Sebestyén Katalin főszerkesztő írt. A biotermék kiállításáról dr. T. Veress Éva számolt be. Dr. Márkus István talajszerkezet-javító és -kímélő művelésről közölt. A 97 éves korában elhunyt Veress István professzortól dr. Csávossy György és Györffy István, valamint szerető lánya, Éva búcsúzott. /Lapszemle. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./2009. március 3.A Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén nemrégiben megvédett négy doktori disszertáció kötetben kiadott változatát mutatták be Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaságnál. Ozsváth Imola, Szabó Árpád Töhötöm, Tötszegi Tekla és Barabás László könyvét neves néprajzkutatók ismertették. Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója szerint kultúrtörténelmet alkotott az a négy szerző a kiadónál megjelent köteteivel. –Elsőként Keszeg Vilmos mutatta be az Ozsváth Imola által sajtó alá rendezett Lámpások voltunk című kötetet. – Ambrus Judit és Vajda András könyvei után ez a harmadik kiadványa a mindennapi élet vizsgálatához hozzájáruló Emberek és kontextusok sorozatnak. Három személy életét előtérbe állítva Ozsváth Imola arra kereste a választ, milyen volt a falusi tanítók élete. Szabó Árpád Töhötöm Kooperáló közösségek című kötete a szerzőnek a magyarlónai juhtartó gazdaságról írt államvizsga-dolgozatának kibővített változata. Tötszegi Tekla A mérai viselet változása a 20. században című kötete freskószerű képet mutat a Kolozsvártól 14 km-re fekvő falucskáról, az ottani gazdasági és társadalmi viszonyokról. Barabás László Akiket fog a figura című műve, a farsangi szokásokat vizsgáló és értelmező könyv átgondolt terepkutatáson alapszik. A rendezvényen jelen volt T. Bereczki Ibolya, a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára is, aki közölte, idén Keszeg Vilmos kapja a Magyar Néprajzi Társaság által 1970-ben alapított, a nagy magyar néprajztudós, Györffy István nevével fémjelzett emlékérmet. /Mindenki számára hasznos kötetek bemutatója a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./2012. március 11.Szórvány és egyház: szórványtanácskozás KöröstárkánybanA Belényesben megszervezett őszi szórványtalálkozó folytatásaképpen 2011. március 10-én, szombaton szórványtanácskozásra került sor a Bihar megyei Köröstárkányban. A Magyar Polgári Egyesület (MPE) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által közösen meghirdetett szakmai megbeszélés-sorozat második találkozóján Nagy József Barna, az MPE elnöke, a rendezvény főszervezője köszöntötte a református egyházközség gyülekezeti termében egybegyűlteket, majd Szakács Zoltán köröstárkányi református lelkipásztor mutatta be a települést, illetve az itt élő reformátusok életét. Köröstárkány az egyedüli magyar település a Belényesi-medencében, lakói messze földön ismertek a fóliasátras zöldségtermesztésükről, hangzott el a bevezetőben. Sajnos a szórványélet hátrányai – vegyes házasságok, több elhalálozás, kevesebb születés – egyre jobban megmutatkoznak a településen. Dukrét Géza a Partiumi Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a Belényesi-medence történelmének viszontagságos évszázadait ismertette, külön hangsúlyt fektetve a magyar vonatkozású történelmi adatokra. A helytörténész két témába vágó kötetet is bemutatott: Györffy István, A Fekete-Körös völgyi magyarság című munkáját, valamint A Belényesi-medence turistakalauzát. A szórványtalálkozás szervezői ezzel a két kötettel ajándékozták meg az érdeklődőket, ugyanakkor a vidék magyar gyülekezeteinek, iskoláinak és könyvtárainak is több kötetet ajándékoztak. Burian Sándor ágyai (Arad megye) háziorvos, az EMNT szórványtanácsának tagja az Arad megyei magyar térvesztésről tartott előadást. Arad a második védvonal című, statisztikákkal, ábrákkal is alátámasztott előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy Arad megye magyarsága, mintegy második „védvonal”, napjainkban a végleges megsemmisülés útjára lépett. Ezt a „védvonalat” mégsem szabad veszni hagyni, mert akkor a belső erdélyi, ma még tömbmagyarságnak számított vidékek válnak jobban sebezhetővé. Bartha Mária Zsuzsanna nagykárolyi (Szatmár megye) unitárius lelkész – aki szintén tagja az EMNT szórványtanácsának – az egyház, főleg az unitarizmus és a szórvány kapcsolatáról tartott előadást. A tanácskozás további részében a résztvevők meglátogatták a magyarremetei Árpád-kori templomot, ahol szent királyaink (Szent István, Szent Imre, Szent László) egyedülálló ábrázolásait, illetve a bibliai témájú freskókat tekintették meg. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló szórványkonferencia a várasfenesi tájház megtekintésével zárult. Harangszó (Nagyvárad) 2012. július 5.Szövőszék és bábafogBeszélgetés Szentimrei Judit néprajzkutatóval Kászoni székely népművészet, Szilágysági magyar népművészet vagy Moldvai csángó népművészet – sokunk polcán sorakoznak ezek a harminc-negyven évvel ezelőtt kiadott kötetek, melyeknek egyik szerzője Szentimrei Judit iparművész, néprajzkutató. A 91 éves dédnagymamával kolozsvári lakásán beszélgettünk múltról, hazáról, családról, a munka és a tudás szeretetéről. – Mit jelent önnek Erdély? – Az egyszerű otthonnál sokkal többet. Ahogy a szász himnusz mondja: „Siebenbürgen, Land des Segens, Land der Fülle und der Kraft”. Az áldás földje. Szász elemit végeztem, mert édesapám úgy tartotta, mindhárom nyelvet ismernünk kell. – Kolozsváron végezte tanulmányait, Budapesten Györffy István, a magyar néprajztudomány egyik első jeles személyisége tanítványként folytatta, és már fiatalon megfordult Finnországban is. Hogyan határozta meg mindez az életét? – Tizenkét évesen Müller Hermannétól tanultam francia és svéd gobelint szőni. Később Nagy Imre festőművész azt mondta, hogy a leánykának szőni kell. Tizenöt éves voltam, akkor ismertem meg az uramat. 1938-ban kerültem Pestre, bejártam Györffy István óráira, ő pedig azt mondta: akit ennyire érdekel a népművészet, annak mindenképpen Finnországban a helye. Ösztöndíjat senki nem adott, de kaptam tőle két levelet. 1939-ben egyedül indultam el Finnországba. Helsinkiben a Tellervo nevű népi textilműhelyben és a néprajzi múzeumban dolgoztam. Enni és aludni itthon is lehet. Reggeltől délutánig szőttem a műhelyben, este és éjszaka pedig gyöngyöt fűztem. De nem csak a fővárosban voltam, bár a 18. születésnapomat épp ott ünnepeltem. Különböző családokat ismertem meg. Amikor például finn levelezőtársnőm falujából távoztam, kigyűlt a lakosság, és énekkel búcsúztattak. Apámmal lefordítottuk a szövegét magyarra: „Apád házánál kisleány, széppé serdültél már, oly széppé, mint a kis virág, előtted a világ…” Érdekes volt a viseletük is, mert a székely csíkos szoknya – melyet a lengyeleknél is viszontláttam, természetesen az ő színvilágukkal – ott volt a finneknél is északi színösszetétellel. – Mi volt az első munkája? – Készítettem egy falvédőt, amin a család szerepelt. Ezt a gyermekszőnyeget itt a szoba közepén épp nem én szőttem, de a terveim alapján készítették 1957-ben. Több generáció felnőtt már rajta. A szőnyegen éppen azt táncolják, hogy „Most viszik, most viszik Danikáné lányát”, ott pedig, hogy „Dombon törik a diót, a diót / Rajta vissza mogyorót, mogyorót”. Éneklik is a gyermekek, négykézláb. 1957-ben rendeztük az első iparművészeti kiállítást is, korábban Kolozsváron ilyen nem volt, de még az országban sem nagyon. Volt itt egy uruguayi grafikus, akinek megtetszett az egyik szőnyeg. Kérdezte, mit fizessen érte. Mondtam, vigye el emlékbe. A legnagyobb dicséretet az ő nyolcéves fiától kaptam. Az édesapa levelében megírta, hogy a gyermeke azt kérdezte: „Milyen szép országban jártál, édesapám, ahol ilyen szépeket szőnek? Milyen jók lehetnek ott az emberek…” – Szőni, írni, kutatni vagy tanítani szeretett jobban? – Mindegyik egészen más. Dr. Kós Károly vezetésével – Nagy Jenővel és velem – 1952-ben megalakult a magyar népművészet-kutató csoport. Mindig vittünk magunkkal diákokat, nagyon élvezték, dolgoztak is rendesen. Nagyon szerettem tanítani, nálunk ez valószínűleg családi vonás. A terepmunka alatt pedig feltöltődtem. A Kárpátokat keresztbe-kasul gyalog jártuk be. Nem úgy van az, hogy az ember sző, vagy alkot. Dolgozik. Tudja, mit jelent naponta két órát aludni? Én akkor feküdtem le, amikor az uram fél hatkor felkelt. Ő rendezte a reggelit, a fiaim tejet hordtak reggel öt és hét között. Olyan szép élet volt nálunk fenn a Majális utcában. Egymást neveltük a családban. Nem csak én neveltem őket, hanem ők is egymást. Gyulu fiam például nyolcévesen kijelentette, hogy nincs megelégedve a szüleivel, mert nem nézik át otthon a leckéjét, mint másnak. Mert ahol átnézik, ott kiteszik a vesszőt, és tízest kap a gyermek, míg ő csak kilencest, mert van egy vesszőhibája. Nem én szóltam bele, hanem a hét évvel idősebb bátyja: „Azt a tízest a szülő kapja. Nézd át te, s akkor te kapod!” Én voltam a „kapitány” a családban, a „legénységem” pedig az uram és a négy fiam. Neveltük és segítettük egymást. – A Zsuzsi-baba és az Andris-baba című népviseletvarró pályázat is egy ilyen közös munka eredménye? – Igen, Zsolt a Jóbarát című ifjúsági lapnál dolgozott. Megkért, hogy segítsek, így ’70-ben én vezettem a lap Zsuzsi-baba-sorozatát. Három díjat hirdettünk meg, aztán 163-at kellett kiosztanunk. Ezt követte ’71-ben az Andris-baba. Amikor Nagy Jenő kollégám megnyitotta a pályamunkákból készült kiállítást, azt mondta: amit nekünk nem sikerült húsz év alatt felgyűjtenünk, azt a gyerekek három hónap alatt elvégezték. Nem a „magyaros” piros-fehér-zöld ruhákból van hiány, hanem a különböző vidékek viseletéből. Ma Kézdivásárhelyen tekinthető meg a babakiállítás. A Dolgozó Nő című folyóiratnál a Kati-baba rovatot vezettem, ami a csecsemőöltözetről és a bölcsődalokról szólt. Gyönyörű volt, ahogy beküldték a kicsi múmiákat. – A Kós-Szentimrei-Nagy szerzőhármas fogalommá vált Erdélyben. Közös munkáik mai napig számtalan család polcain megtalálhatók. Minek tulajdonítja a nagy sikert, és vajon miért nem ennyire népszerűek manapság a hasonló kiadványok? – A közös munkák nagyon szépek voltak. Először a székelyföldi Kászonba mentünk 1952-ben, másodjára – 1953-ban – Moldvába, majd ’54-ben Szilágyságba, rá egy évre pedig a Kis-Küküllő mentére. Ezek után azt mondták, hogy mi már felkutattuk az egész erdélyi magyarságot, nincs tovább. Pénzt nem kaptunk, de azért még mentünk. Az ötvenes években gyűjtött anyagok húsz évvel később jelentek meg. Ma egészen más az élet. A világháló és a televízió révén minden információ bejön a lakásba. De az is igaz, hogy mi igyekeztünk a hétköznapi ember nyelvén írni. Magyarországon nagyon csodálkoztak, hogy a Kis-Küküllő című kötet ekkora példányszámban jelenhetett meg: itthoni eladásra tizenötezer darabot nyomtak, külföldre pedig még tizenötezret. Azt mondták, ez hihetetlen, soha néprajzi kiadvány ilyen mennyiségben nem fogyott. Hallgattam ott egy előadást, s megállapítottam: ha mi azon a nyelven írnánk, mi magunk sem értenénk, és senki sem venné meg. – A kutatást és a családot hogyan tudta összeegyeztetni? – A fiaimat hurcoltam magammal, mint kutya a tollseprűt. Ők azt mondják, óriási élmény volt számukra. Széken például Víg Gyuriéknál laktunk, akik eredetileg kecskepásztorok voltak. Az uram viszont ’47-48-ban megalakította Széken a második tagozatot, a kecskepásztort pedig feleségestől bevitte iskolaszolgának. Nem volt kis feladat tisztán tartani az iskolát, Szék ugyanis rettenetesen sáros volt, falábon jártak a gyerekek iskolába. Zsolt például a Víg-fiúkkal bivalyt őrzött, az erdőre járt fáért, és megtanulta, hogy az ágat nem úgy kell hazavinni az erdőről, hogy összerakod és húzod, hanem a legnagyobb ágat teszed legalul, arra rakod a többit, a nagyot fogod meg, és azt húzod. Így megy veled az erdő. – Vélhetően a gyermekeket is jobban érdekelte a körülöttük lévő természet és kultúra, mint manapság. – A Néprajzi dolgozatok című sorozatban külön rovatban hozták le a gyermekek gyűjtéseit. Állandóan foglalkoztak velük. De aztán valahogy ez is kimaradt. Az iskolák is másképp foglalkoznak a gyermekekkel. A generációk közti kapcsolat is más. Nálunk természetes volt, hogy ha gyermek született a családban, akkor én ott voltam. Az is igaz, hogy magam is a családi fészekben maradtam, ott voltak nekem a szüleim, és ha valamit kérdeztem apámtól, akkor azt mondta, hogy „abban a könyvben nézz utána”. – A motívumok világa nagyon összetett jelrendszer. Hogyan lehet eligazodni benne? – Nem csak a minta érdekes, hanem az ember, és különösen az asszony. Tudod-e, hogy mikor alszik? Egy öregasszony mondta a Küküllő mentén a régi öregekről: „Este, mikor lefeküdtünk, nagyanyám a tűz lángja mellett font, reggel, mikor felébredtünk, ugyanúgy a tűz lángja mellett pergette orsóját. Mikor aludt, nem tudom. Nem láttam.” Erről van szó. A népmesében is kiderül, hogy valójában mennyit dolgozik a fehérnép. Mikor a moldvai csángókról szóló kötet megjelent, Kányádi Sándor azt mondta: egyetlen szónak sem szabad elvesznie. Tudod, hogy mi a bábafog, és mitől véd? A gonosztól, a pletykától – mert a falusi pletyka öl. Az nem volt gyerekjáték. A csicshím például az anyatejet védte. Ezek nem játékszerek vagy viccek, nagyon is komoly dolgok. Szentimrei Judit Iparművész, néprajzkutató. 1921. május 19-én született Kolozsváron. Édesapja Szentimrei Jenő költő, prózaíró, publicista, színházigazgató. Édesanyja Ferenczy Erzsébet, Zsizsi balladaénekes-nő. Férje Szabó Gyula középiskolai tanár, gyermekeik: Bálint (1944) építész, egyetemi tanár, Zsolt (1946) újságíró, egyetemi tanár, Bojta (1947) építészvállalkozó és Gyula (1951) szerkesztő. 1940-től számos hazai és külföldi kiállításon vett részt saját textíliáival. 1950-től 1974-es nyugdíjazásáig a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola textil tanszékének tanára, 1952 és ’69 között a Román Tudományos Akadémia magyar és román néprajzi csoportjainak tudományos kutatója. Ezernél több ismeretterjesztő cikke, tanulmánya jelent meg. Kötetei: Székely festékesek (1958), Kászoni székely népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1972), Szilágysági magyar népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1974), Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1978), Moldvai csángó népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1981), Széki iratosok (1982), Torockói varrottasok (F. Halay Hajnallal, 1997), Torockói népművészet (Kós Károllyal, Nagy Jenővel, illetve Furu Árpáddal, 2006). Dénes Ida Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2012. szeptember 24.K Ö Z L E M É N YA gyantai vérengzés áldozataira emlékeztek Az 1944. szeptember 24-i, gyantai vérengzés negyvenkilenc áldozatára emlékeztek az elmúlt hét végén a Fekete-Körös völgyi település református templomában. Igét hirdetett Erdélyi Géza felvidéki nyugalmazott református püspök, megemlékező beszédet mondott Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke. A vasárnapi istentisztelet keresztelővel vette kezdetét. Soós József helybéli lelkipásztor az egykori tömeggyilkosság évfordulójához kapcsolódva elmondta: egy keresztelő mindig örömmel teli esemény egy gyülekezet életében. Isten így teszi ünneppé azt a szomorú gyászt, amelyet a garázdálkodó román katonák hatvannyolc évvel ezelőtt, a gyantai lakosok kegyetlen kivégzésével maguk után hagytak. Erdélyi Géza püspök prédikációjában a Jelenések könyvéből vett ige alapján párhuzamot vont a Benes-dekrétumok meghurcoltjai és a gyantai mészárlás áldozatai között. A román és a magyar nép egymáshoz való közeledésének a fontosságát hangsúlyozta, ami nem a történtek elfelejtését, hanem a bűnök megbocsátását jelenti, a megbékélés szellemében. „A gyűlöletre egyetlen országnak és egyetlen nemzetnek sem lehet jövőt építeni, hiszen az megosztottsághoz, belső lelki pusztuláshoz vezet” – mondotta a felvidéki püspök, rámutatva arra, hogy a vigaszt a jövőbe vetett reménység adhatja. Tőkés László bevezetésképpen a Zsoltárok könyvét idézte: „Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd / Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve” (Zsolt. 126, 5, 6). A babiloni fogságból szabadultak örömét felelevenítve az újrakezdés lehetőségére mutatott rá. Közel hét évtizeddel ezelőtt a gyantaiaknak is mindent elölről kellett kezdeniük az irtózatos pusztítás mélységéből kellett felemelkedniük. Mint ismeretes, a református gyülekezet akkori lelkipásztorát, Boros Ferencet meghurcolták, a parókiát pedig lerombolták a kegyetlenkedők. Az újrakezdést a kommunizmus évtizedei csak tovább nehezítettek. Csak az utóbbi tíz évben sikerült újraépíteni a parókiát, a lelkészi jelenlét folytonosságát biztosítva a vészesen megapadt gyülekezetben. Manapság sem könnyű magyarnak lenni a Kárpát-medencében – jelentette ki Tőkés László. Az egykori, véres pusztítások nyomán jelenleg „vértelen népirtás” zajlik – gondoljunk csak a szlovákiai nyelvtörvényre és az állampolgársági törvényre, a délvidéki magyarverésekre, vagy éppenséggel a román államhatalomnak az erdélyi magyar történelmi egyházakkal szemben tanúsított önkényeskedéseire – mondotta erdélyi EP-képviselőnk, sajnálatát fejezve ki ugyanakkor amiatt, hogy az Európai Unió nem tanúsít kellő érzékenységet az őshonos kisebbségek ügyében. Ennek vonatkozásában erdélyi európai képviselőnk elégtétellel üdvözölte a Benes-dekrétumok ügyében benyújtott EP-petíció pillanatnyi eredményességét, továbbá beszámolt arról, hogy az Emberi Méltóság Tanácsa nevében újabb petíciót nyújtanak be az állampolgárságuktól megfosztott szlovákiai – felvidéki – magyarok ügyében. Tőkés László végezetül a százhúsz évvel ezelőtt született Mindszenty József bíboros-hercegprímás jelmondatát idézte: „Devictus vincit – Legyőzetve győz”, rámutatva arra, hogy nem mindig az a győztes, aki annak kiáltja ki magát, hanem az, aki legyőzetése ellenére talpra tud állni, és újra tudja kezdeni küzdelmét. A megemlékezés a gyantai gyerekek szereplésével folytatódott, akik vallásos énekekkel örvendeztették meg a résztvevőket, majd Meister Éva olthévizi születésű, Szolnokon élő színművésznő Psalmus Hungaricus című, alkalomhoz illő versekből, prózákból, népdalokból összeállított előadása következett. A gyantai mészárlás áldozatainak nevét és életkorát a Gyantáról elszármazott Boros-testvérek olvasták fel, miközben a templom harangjai is megszólaltak. Ezt követően, a hagyományokhoz híven a résztvevők megkoszorúzták a templomkertben, 2004-ben felállított emlékművet. Végezetül Györffy István budapesti néprajzkutató 1911-ben, a Fekete-Körös menti magyar falvakban készített fényképeiből összeállított kiállítást nyitották meg a református művelődési házban. Nagyvárad, 2012. szeptember 24. Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája 2014. május 15.Az űrlap aljaA civil szervezetek együttműködése és szerepe napjainkban A Civil társadalom napja elnevezésű rendezvényt kedden délután tartották meg a nagyváradi Ady Endre Líceum könyvtártermében, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) és a Nagyváradi Civil Kerekasztalnak (NCK) a szervezésében. Az esemény témája volt: a civil szervezetek együttműködése és szerepe napjainkban, s arról is szó volt, miként telepszik rá a politika a civil szférára. A résztvevőket dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke köszöntötte. Elmondta: 14. alkalommal szervezték meg a Civil társadalom napját, 2001 óta a Varadinum keretében. A 15. rendezvényt idén decemberben fogják megtartani, a BINCISZ 15. és az NCK 5. születésnapja alkalmából. Fleisz János elmondta: 12 alkalommal Pomogáts Béla irodalomtörténész volta meghívottjuk, aki évről évre mind pesszimistábban látta a civil társadalom helyzetét. A felvezető után Meleg Vilmos színművész előadását tekinthették meg az érdeklődők. A színész Nagyváradhoz kötődő poéták verseiből állította össze műsorát. Ezután Fleisz János tartotta meg Civil szervezetek a politika uszályában. Kormányzunk értetek, de nélkületek! című előadását. Szó volt arról, hogy a romániai magyarságot illetően a ’90-es években reménykeltő helyzet volt. Ám az utóbbi időszakban a magyar (plurális) többpárti politikai tér megjelenése számos negatív, a kisebbségi társadalom fejlődésére egyenesen káros jelenséget produkál. Kifejtette: Az utóbbi időben gyakran hallottunk ’civilbe öltözött pártaktivistákról’. És valóban, a civil értékrendet feladva, egyes civil szervezeti vezetők és tagok a politikai csatározás és kampányok főszereplőivé válnak. Ez nálunk is terjedőben van. Kihasználva, hogy a támogatási rendszer teljesen a pártalkuktól függ, az álcivilek minden civilnek álcázott pártrendezvényükön igyekeznek azt sugallni, hogy minden eredmény, amit csak a társadalom az utóbbi időben elért, csakis az illető párt támogatásának köszönhető, és nélkülük a civil társadalom teljes válságra, sőt pusztulásra lenne ítélve. A komoly legitimációs válsággal küzdő pártok, elvesztve tagjaik többségét, szívesen veszik, ha az álcivilek tolják tovább a kátyúban mind jobban zötykölődő szekerüket.” A dolog erkölcstelensége mellett is ez nálunk nehezen lesz kiküszöbölhető mindaddig, míg például a lassan elenyésző tagsággal rendelkező magyar érdekvédelmi szervezet kezeli a, mintegy 1.250.000 magyar számára államilag szánt költségtámogatást. Hangsúlyozta: mindaddig, amíg a civilek (de lehetne említeni az egyházakat vagy a kultúrát is) csak a pártok közvetítésével juthatnak anyagi erőforrásokhoz, addig a civil szféra nem lesz más, mint a politika szolgálólánya. A politika a társadalmi cselekvés része, de kihasználva a polgári társadalom jóhiszeműségét, az utóbbi évtizedekben káros módon teljesen rátelepedett az egész társadalomra. Egyes politikai tényezők úgy állítják be, hogy mindent a társadalomért tesznek. Mint elhangzott: „Sajnos a balkáni típusú demokrácia receptje egyoldalú: ígérj fűté-fát, hajtsd be szavazni bármi áron, akit lehet, gondoskodj, hogy a szavazatokat számodra kedvezően számolják, és jelentkezz be kormányozni. Négy évig aztán gyakorlatilag azt szavaznak meg, amit csak akarnak, hiszen a civilek hangja ekkor már nem érdekel senkit, a pártalkuk nyugodtan folyhatnak…” Politikai túlsúly van az életünkben. Ezután Fleisz János arról értekezett, hogy emberhez méltó-e manapság a kisebbségi sors. Idézett Makkai Sándor írónak, református püspöknek – aki 1937-ben lemondott püspöki székéről és Erdélyből Debrecenbe távozott a Láthatár című folyóiratban megjelent vitairatából is. A kisebbségi létet erkölcsi lehetetlenségnek tartotta, hiszen helyezkedés, megalázkodás, alakoskodás, színjátszás és kísértő korrupció kíséri. Később megállapította: Azt az ábrándot, melyet a liberális szellem táplált e kérdés megoldását illetően, „önmagában véve a legnagyobb hazugságnak” látja. A magyarság mostanság jobban szétaprózódott, mint bármikor. A BINCISZ-elnök idézte Michael Waltzer amerikai politikai gondolkodót is, aki szerint: „Csak a demokratikus állam hozhat létre demokratikus civil társadalmat, és csak demokratikus civil társadalom tarthat fenn demokratikus államot.” Hozzáfűzte: Ahogy ademokratizálódó államok folyamatosan megteremtik a civil társadalom kibontakozásának lehetőségét, úgy ez utóbbi – mintegy visszahatva – maga is erősíti az ország demokratikus fejlődését. Sajnos Románia, ahol soha nem volt valódi demokrácia, még nagyon távol áll attól, hogy egy egészséges civil társadalmat tudjon létrehozni. Ezt követően Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület debreceni elnöke szól a határ menti együttműködések jelentőségéről. Hangsúlyozta: csak úgy tudunk együttműködni, ha ismerjük egymást és értékeinket. Beszélt arról, hogy a kettészakadt Biharban együtt próbáltak különféle civil szervezeteket fejleszteni, s hozzátette: persze azért van még pótolnivalójuk. Ezután dr. Szathmári Ibolya, a debreceni Déri Múzeum nyugalmazott igazgatója tartott előadást Szűcs Sándor néprajztudós életéről és munkásságáról. Szűcs Sándornak tavaly volt születése 110. évfordulója. A néprajzos a Sárrét szülötte, sohasem hagyta el biharnagybajomi otthonát, még akkor sem, amikor a karcagi Györffy István Nagykun Múzeumnál tevékenykedett. Szűcs Sándort Háromföld tudósának is nevezték, hiszen elsősorban a Sárrétet, Nagykunságot és a Hortobágyt, Hajdúságot kutatta. A tájra és az emberekre figyelt. Néprajzi gyűjtéseit egyedül végezte. Tudomáyos írásaira jellemző a szépirodalmi stílus, az ízes tájszólás és az olvasmányosság. A Sárrét kutatása nélküle elképzelhetetlen. Végezetül Harasztosi Sándor, a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület elnöke mutatta be a Népfőiskolák együttműködése Európában című kiadványt. A kötetben szerepel a hasonló elnevezésű európai uniós projekt leírása, továbbá a BINCISZ-ről és néhány váradi tanintézetről is lehet olvasni. Az eseményen mindenki kapott egy-egy példányt a kötetből. Tóth Hajnal. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. augusztus 1.Haza a magasban: Szentimrei JuditErdély TV, augusztus 3., vasárnap 19:30 óra Szentimrei Judit romániai magyar néprajzi szakíróról szól a Vig Emese rendezte Haza a magasban sorozat következő része. Szentimrei Judit Kolozsváron született, és ugyanitt végezte középiskolai tanulmányait is. Budapesten Györffy István előadásain vett részt a Külföldiek Kollégiumában. 1940-től Sztánán dolgozott a Kós Károly tervezte iparművészeti műhelyben. 1952 és 1974 között a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanársegéde volt (most Művészeti és Design Egyetem). Ugyanebben az időben tanítványaival magyar és román népi textilművészeti kutatásokban vett részt, melyet a Román Akadémia szervezett. Tevékenyen vett részt annak a Kós Károly vezette népművészeti kutatócsoportnak a munkájában, amely célul tűzte ki, hogy az 1950-es évektől felleltározza a legjelentősebb romániai magyar tájegységek tárgyi kultúráját és népművészetét. Ennek az eredményei a Kászoni székely népművészet, Szilágysági magyar népművészet, Kis- Küküllő vidéki magyar népművészet és Moldvai csángó népművészet című könyvek. A rendszerváltás után alapítja meg a Kriza János Néprajzi Társaságot. Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 22.Eljutottunk a századik, jubileumi kötetünkhözA Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságunk immár eljutott könyvkiadásunk századik, jubileumi kötetéhez. Büszkén állíthatjuk, hogy nincs még egy civil szervezet, aki 17 év alatt száz kötetet adott ki. És ez egyben nagy felelősséget is vont maga után. Helytörténeti kiadványaink hitelesek kell legyenek, amelyek kiegészítik a történelem- és néprajztudományt. Olyan kiadványaink lehetnek csak, amelyek csak itt látnak napvilágot és több tudományág segítségére lehet a további kutatásban. Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben egy tervet állítottam össze, helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében. E tervezetbe került az is, hogy az emlékhely bizottság egy honismereti lapot indít Partiumi lapok címmel, valamint egy ismertető füzetet műemlékekről és emlékhelyekről, Emlékhely Kiskönyvtár címen. Akkor még úgy képzeltem el, mint az Erdélyi műemlékeink című kis füzet-sorozatot. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság 1993-ban alakult meg, az Erdélyi Kárpát Egyesület Bihar Megyei Osztálya mellett, a két püspökség égisze alatt. Honismereti lapunk 1994. április 14-én indult el, Partium néven. Könyvkiadásunk még váratott magára. Végül 1997-ben kristályosodott ki, hogy kiskönyv-sorozatot indítunk el, Partiumi füzetek néven, a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. Hogy a kiadással, engedélyekkel és adózással ne legyen gondunk, megbeszéltem Tőkés László és Tempfli József püspökökkel, hogy könyveink a két püspökség égisze alatt jelenjenek meg. Így jelent meg könyveinkben, mint kiadó a PBMEB, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. Így, mint egyházi kiadvány, senki sem tudott belénk kötni. Hisz az egyháznak joga van könyvet kiadni és saját berkeiben árusítani. 2007 áprilisától egyesületünk felvette a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevet, mint önálló jogi személyiség, és mint önálló kiadó. És már nem kiskönyv-sorozatról beszélünk. A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. Célja, hogy a kistelepülések jó ismerői állítsák össze az anyagot, azok, akik belülről ismerik a vidéket, ott élnek, szívügyük megismerni saját történelmüket, szokásaikat, s össze is gyűjtötték ezeket az adatokat. Ugyanakkor kritériummá vált a levéltári anyagok felhasználása, valamint az oral history módszerének alkalmazása. A másik fontos cél, hogy e kiadványokat az illető településen is meg lehessen vásárolni. Ezért Nagyváradon kívül is szerveztünk könyvbemutatót a különböző településeken. A sorozat szerkesztője Dukrét Géza, korrektor Mihálka Magdolna. 1997-től napjainkig 83 kötet jelent meg a Partiumi füzetek könyvsorozatában, mellette még 19 kötet a sorozaton kívül. Könyveink egy része a református egyház Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készült, majd az Europrint nyomdában. Az utóbbi években a Litera Print nyomdában, amely egyesületünk tagjainak, a Voiticsek házaspárnak a vállalata. Köteteink általában 350–500 példányszámban jelennek meg, a rendelkezésünkre álló anyagi alapok függvényében. Szokássá vált, hogy az egyesület tagjai minden kötetből kapnak egy-egy tiszteletpéldányt. Ugyanakkor eljuttattuk minden jelentős könyvtárba. Az utóbbi években e kötetek felhasználása alapján szervezték meg a középiskolák helytörténeti vetélkedőit. Most vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről könyvsorozatunkat. Év szerinti megoszlása a következő volt: 1997 őszén jelent meg az első, nem is beszélhetünk másról, mint egy füzetről, 12 oldalban. A fedőlapja sem volt színes. Ez volt az első kísérlet, nem volt semmilyen gyakorlatunk a könyvkiadásban. A Biharban tartott III. Partiumi Honismereti Konferenciára készült el, magáról Bihar községről. 1998-ban öt kötet jelent meg, immár színes fedőlappal. Kezdtem megtanulni a szerkesztést, s találtam egy kitűnő korrektort Mihálka Magdolna személyében. 1999-ben hat, 2000-ben három, 2001-ben kettő, 2002-ben három kötet jelent meg. Ez volt a hőskor. Nem szponzorizálta senki, az eladásból bejövő pénzből nyomtattuk ki a következő köteteket. 2003-ban nyolc kötet jelent meg. Ettől kezdve támogatja könyvkiadásunkat a Bihar Megyei Tanács, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete javaslatára. A támogatás pályázat útján történik. Így 2004-ben hat, 2005-ben öt, 2006-ban hat, 2007-ben három, 2008-ban nyolc, 2009-ben öt, 2010-ben négy, 2011-ben három, 2012-ben három, 2013-ban öt, 2014-ben öt, 2015-ben, eddig, három kötet jelent meg, valamint ezek mellett, sorozaton kívül, tizenkilenc kötet. Jelenleg előkészületben van számos más kötet. És most nézzük meg a kötetek szerkezetét, vagy mondhatjuk típusait: 18 falumonográfia: Bihar, Félixfürdő, Nagyszalonta, Sarmaság, Püspökfürdő, Szentjobb, Ottomány, Érsemjén, Rév, Szalacs, Biharpüspöki, Albis, Egri, Sárközújlak, Tóti, Margitta, Szalárd, Siter; 21 műemlékekkel és emlékművekkel foglalkozó kötet: Nagykároly ref. temploma; Szilágyság műemlékei; Csonkatorony nyúlik a felhőbe…; Székesegyházi bazilika; Varadinum a vizek határolta város és vár; Rajtuk taposunk; Turulmadaras emlékműveink (egész Erdélyből); A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról, (a 10 éves évfordulóra készült, első évkönyvünk); Nagyvárad római katolikus székesegyházai; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; Nagyvárad, városismertető; Nagyvárad műemlék épületei; Arad építészeti emlékei; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében II.; Épített örökségünk a helytörténeti kutatás tükrében (második évkönyvünk, a 15. évfordulóra); Műemlékorgonák az Érmelléki Református Egyházmegyében; Vigyázó kövek – A műemlékvédelem kezdetei Nagyváradon; Szecessziós építészet Nagyváradon; Nagyvárad városháza; Megmaradásunkért (harmadik évkönyvünk, a 20. évfordulóra); A nagyváradi vár építészettörténete; 22 történelmi, helytörténeti és néprajzi jellegű kötet: A szabadságharc zászlaja alatt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a Partiumban és a Bánságban; A Bánság útjai a 19. században; Erdélyi barlangfeliratok a 16–20. századból; A révi népi fazekasság monográfiája; Ezüstös gépmadarak szárnyán érkezett a halál. Nagyvárad bombázása 1944-ben; Hegyköz, történeti monográfia; Városfejlesztés Nagyváradon a 20. század elején; A bihari turizmus története; 1956 emlékezete Biharban; A mozi évszázada Nagyváradon; Micske a helynevek tükrében; Nagyvárad ipartörténete; Mesélő aradi házak; Szőlő és bor az Érmelléken; Csillagváros visszavárta katona fiát; A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházperének kilencéves története; Szemelvények Bihar megye és térsége ipartörténetéből; Érmellék szerelmem – honismereti riportsorozat; Utak a múltba; Margittai fazekasság; Túrterebes földrajzi neveinek története; Tanulmányok az Érmellékről; 12 kötet nagy személyiségeinkről: Dr. Andrássy Ernő, az Érmellék utolsó polihisztora; Nagyvárad tudós püspökei; Aki fényt hagyott maga után. Dr. Károly Irén József élete és munkássága; Bartók Béla és Nagyszentmiklós; Bartók Nagyváradon a helyi sajtó tükrében; Bihari sorsok a változó időben; A bölcsőtől a sírig – 250 éve született Kazinczy Ferenc; Ottomány szülöttje, Kufstein halottja – Szentjóbi Szabó László; Párhuzamos életrajzok (Nagyvárad személyiségei); Hidak a viharlámpa fényében (Ványai Károly polgármester élete és munkássága); Nagyvárad nagy változásainak vezéregyéniségei (Rimler Károly, Soós István); Nagyvárad jelentősebb utcanevei 1940–1944 között; Kiss Kálmán: Csűry Bálint és a szamosháti tájnyelv; Öt iskolatörténet: Mezőtelegd iskolatörténete; A nagyváradi egészségügyi oktatás története; A temesvári ipari oktatás kezdeteiről; Túrterebes egyház- és iskolatörténete; Római katolikus intézetek Nagyváradon; Öt kötet temetőinkről: Sírok, sírjelek a Várad-Olaszi temetőben; Hol sírjaink domborulnak – Partiumi temetők (25 temető); Telegdi sírkövek, emléktáblák; Érmihályfalvi temetők; Ódon sírkertek ösvényein. De akár ide is sorolhatjuk a turulmadaras emlékműveinkről szóló kötetet is, mert azok zömében síremlékek. Még kiadtunk sorozaton kívül tizenhét kötetet: öt kötet a Jubileumi Rákóczi Évek keretében; díszkiadásban a Száz éves a nagyváradi villamos; Dukrét Géza: Épített örökségünk Bihar megyében; négy hasonmás kiadásunk volt: Biró József: Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei; Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt; K. Nagy Sándor: Bihar-ország; Györffy István: A Fekete-Körös völgyi magyarság; Továbbá: Dukrét Géza: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; A XVIII. Partiumi Honismereti Konferencia előadásai; A honismeret szolgálatában. Dukrét Géza 70. születésnapjára; Mátyás Attila: A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség története; Fodor József, Dukrét Géza: Keresztutak; A nagyváradi zenei élet apostola. Thurzó Sándor emlékére; Honismeret – a megtartó erő; Fazekas Lóránd: Püspökök és címereik a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében. Érdemes megemlékezni az ötvenedik, szintén jubileumi kötetünkről, amelynek címe: Nagyvárad ipartörténete. Egy 12 tagú szerzői gárda írta. E jubileumi kötetet Budapesten mutattuk be a Magyarok Házában, teltház mellett. Századik kötetünket először Borson, a XXI. Partiumi Honismereti Konferencián mutattuk be: Honismeret – a megtartó erő. Utána még megjelent két kötet, és most újra bemutatjuk, egy kiállítás kíséretében. Dukrét Géza Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. június 6.A Fekete-Körös völgyének kincseiMájus 26–27-én szervezték meg Tenkén, a Református Művelődési Központban. A konferencia főszervezője és házigazdája Berke Sándor tenkei református lelkipásztor. Fővédnökei főtisztelendő Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke voltak. Már a második konferencia ezen a címen. Feltevődik a kérdés: Miért e konferencia? S miért ilyen gazdag, sokrétű programmal? Mert a vidék, ahol tizenegynéhány településen alig néhány ezer magyar él, káprázatosan gazdag hagyományokban, kultúrában, gazdaságban, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora. Az első nap, Berke Sándor köszöntője után Dénes István Lukács, a Bihari Református Egyházmegye esperese tartotta a nyitó áhitatot. Juhász András, a Körösvidéki Vízügyi és Környezetvédelmi Igazgatóság szakmérnöke Gyuláról, a Fekete-Körös völgy vízrajzi helyzetét ismertette, térképeken és fényképeken keresztül. A vadvízi kenuzás egyik szervezője bemutatta, hogy hol, milyen jelentősebb pontok vannak a folyó mentén (sziklafal, zúgó, gát), amelyeket fel kell tenni a térképre. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke mint vízügyi szakember beszélt a folyó szennyezéséről, a környezetvédelemről. Papp János muzeológus, preparátor, vetítésen keresztül mutatta be a völgy élővilágát. Külön kihangsúlyozta a védett növényeket és állatokat. Dr. Mátyási Lajos geológus Vaskohsziklásról fényképeken keresztül ismertette a tenkei Czárán Gyula Barlangász Klub történetét, eredményeit. Az 1969-ben, egy középiskolásokból álló csoporttal elhatározták egy barlangkutató klub létrehozását. Megalapították a Tenkei Barlangkutató Klubot, amely a tenkei múzeum égisze alatt, Csák Kálmán irányításával működött és megismerkedik a Béli- és Királyerdő-hegység karsztjával. 1972 után közismertté válnak országos szinten, főleg miután bekapcsolódott a feltárásba Mátyási Lajos és Sándor geológus testvérek és Szuhai Sándor fotográfus. A klub mutatta be az első teodolittal készült barlangtérképet. 1985 után részt vesznek egy közös egyezmény kivitelezésében, melynek célja a Pádis–Varasó–Boga karsztvidék átfogó kutatása. Óriási eredményeket értek el, több mint 150 barlang és több karsztvölgy teodolitos feltérképezésével. Ezután üdítőleg hatott a zilahi Gáspár Attila zenetanár által vezetett Csuprosok citerazenekar műsora. A folytatásban Boros István ny. lelkipásztor Benedek István író életét és munkásságát ismertette. Mint pszihiátriai szakorvos számos munkával gyarapította az orvosi, valamint a regényirodalmat. Erdész Ádám történész Márki Sándor pályája címen ismertette, hogyan jelenik meg a Fekete-Körös vidéke Márki történetírási munkásságában. Nagyon érdekes előadást tartott dr. Bakó Endre irodalomtörténész Debrecenből, Nadányi Zoltán, a bihari trubadúrcímen. Saját kora nem tartotta nagy irodalmárnak, mégis nagyot alkotott. A feketegyőrösi születésű költő, műfordító, főleg szerelmes költeményekkel tűnt ki. E csodálatos, ízes szerelmes költeményeket Meleg Vilmos színművész ismertette óriási átéléssel. Előadása magával ragadta a közönséget. Dénes László tenkei születésű, Nagyváradon élő költő, szerkesztő Dél-Bihar irodalmáról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a történelmi vármegyének ez a része világirodalmi nagyságokat is adott, bár ez jórészt a Nagyszalontáról indultak kapcsán mondható el. Ráadásul tényleg múlt időben, mert ma már pezsgő irodalmi élet Arany János szülővárosában sincs, nemhogy Belényesben, Tenkén, Sarkadon vagy a régió más településein. A nagy felelősség ma már a nemzet azon „napszámosaira” hárul (oktatókra, papokra, népművelőkre, elöljárókra stb.), akik a magyar irodalmi értékek, illetve általában a magyar szellemi teljesítmények és a kulturális örökség felmutatásával, közvetítésével, ápolásával nemzetmegtartó feladatokat látnak el, dacolva a népességfogyással, elanyagiasodással és elidegenedéssel. A nap zárásaként Nadányi Zoltán tiszteletére emléktáblát avattunk a Művelődési Központ falán. /Felirata: NADÁNYI ZOLTÁN Feketegyörös, 1892. okt. 9 – Budapest, 1955. febr. 2. a költő, író, műfordító emlékét őrzi a Szülőföld népe. E táblát a Tenkei Művelődéi és Honismereti Kör állította/ Másnap, szombaton délelőtt folytatódott a konferencia gazdag programja. Csűry István református püspök tartotta a nyitó áhítatot. Pál apostol prédikációján keresztül hívta fel a figyelmet az itt elhangzó előadások és gondolatok fontosságára és aktuálisságára. Benedek Csaba néprajzkutató Szolnokról, a Fekete-Körös völgyében gyűjtött népi értékeket mutatta be képeken keresztül, Tárgyaink utóélete címen. Katona Edit néprajzkutató Budapestről Erdélyen innen, Alföldön túl, – a Fekete-Körös völgye a századfordulón címen tartott előadást. Györffy István tudományos vállalkozása a Fekete-Körös völgyében élő magyarság kutatásaként ismert leginkább a szélesebb és a szakmai közvéleményben, de tanulmányainak újraolvasása és a gyűjtött tárgyak, térképek, a készített fényképek áttekintése után sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki, sőt úgy tűnik, hogy Györffyt – az ugyanebben az időben ott kutató Bartók Bélához hasonlóan – lenyűgözte a hegyvidéki román falvak magyarokéhoz hasonlítva még archaikusabb, „ősi” világa. Éppen ezért a többségi románság néprajzi képe is gazdagon megjelenik kutatásában. Györffy István különleges régészeti lelethez hasonlítható néprajzi gyűjtése kapcsán Fekete-Körös-völgy példáján keresztül kézzelfogható közelségbe kerülnek azok a kulturális-gazdasági-társadalmi változások is, amelyek a 19. század második felének magyarországi falvaiban végbementek. Bartók Béla 1906-ban kezdte meg a magyar népdalok módszeres gyűjtését, de hamarosan ráébredt arra, hogy a magyar népzene sajátosságai, és általában a kelet-európai népek parasztzenéi közt található összefüggések megértéséhez tanulmányoznia kell a nemzetiségek zenéjét is. A román népzene hatását keresve jutott el Györffy Istvánnal egy időben a Fekete-Körös völgyébe, ahol 1909-ben, 1910-ben és 1911-ben többhetes gyűjtőútjai során a Néprajzi Múzeum támogatásával több, mint 350 román, valamint 1912-ben Gyantán és Köröstárkányban 44 magyar népdalt gyűjtött. Gert Sijl ny. építésvezető Hollandiából az 1990 utáni személyes kapcsolatait, segítségnyújtását ismertette Kapcsolatok a szeretet nyelvén a Fekete-Körös völgyében címen. Elmesélte, hogyan vitte át a határon az első segélyeket, majd anyagilag is segítette a tenkei egyházközséget, a szeretetotthont, valamint az itt felépített Művelődési Központot. Dr. Bubenyák Máté, Érdről, elmondta, hogy számtalan alkalommal, összegyűjtött gyógyszereket szállított át a szeretetotthonnak, majd közös kirándulásokat kezdett szervezni, amelyek ma is folytatódnak. Alulírott, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke Bunyitay Vince címzetes püspök, történelemtudós életét és munkásságát ismertette, bemutatva fontosabb műveit. A váradi püspökség története című monumentális munkája döntően befolyásolta az egyháztörténeti kutatásokat. Soós József gyantai lelkipásztor Köteles Pált, az írót, az újságírót mutatta be. Gyantán született 1927-ben. 1950-től másfél évig politikai fogoly volt, majd a termelésben dolgozott mint napszámos, segédmunkás, technikus. Az 1960-as évek közepétől ismét tevékenyen bekapcsolódott a romániai művelődési életbe: írásai jelentek meg a Fáklya, Familia, az Előre, Igaz Szó, Korunk, valamint számos folyóiratban. 1982 szeptemberében jelent meg Töprengés egy torzkép előtt című esszéje, amelyben elemezte és bírálta Ion Lăncrănjan román publicista Gondolatok Erdélyről című propagandakötetét. 1990-től az Erdélyi Magyarság című folyóirat főszerkesztője lett. Győri Róbert budapesti egyetemi tanár Fodor Ferenc geográfus életét ismertette, Önéletrajzaim című munkáján keresztül. Tenkén született 1887-ben. Egyetemi tanár volt Budapesten, gazdasági, tájföldrajzi, vízrajzi, kartográfia-történeti tanulmányok és monográfiák szerzője. Teleki Pál munkatársa volt néprajzi és gazdasági térképei szerkesztésében. Fő területe a gazdaság-tájföldrajz volt. Idősebb korában nagy jelentőségű térképészettörténeti munkásságot fejtett ki, mellyel áttekinthetővé vált a hazai térképészet korai anyaga. Tájföldrajzi, tájtörténeti munkái maradandó értéket rejtenek, néprajzi vonatkozásai gazdagok, melyek jelentős hatással voltak a kortárs etnográfusokra. Érdekes és humoros formában mutatta be Bartók Béla papucsát Erdélyben hagyta című esszéjét a tiszaföldvári Szabó V. János tájkutató, publicista. Bartók Bélának a Fekete-Körös völgyében végzett kutatómunkáját ismertette, Buşiţia János tanár társaságában. Az utolsó előadás Köteles Ágoston helytörténész, Tornaújfaluból ismertette, saját családi tragédiáján keresztül, a Bódva-völgyi, a felvidéki németek és magyarok sorsát, akiket Szibériába hurcoltak, s amelyek közül kevesen tértek haza. Konkrét számadatokkal illusztrálta e szörnyű tragédiát. Dukrét Géza Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. szeptember 12.Beszámoló a XXIII. Partiumi Honismereti KonferenciárólA Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2017. szeptember 1–3. között Nagyváradon szervezte meg a XXIII. honismereti konferenciáját, a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének amfiteátrumában. A regisztráció alatt mindenki megkapta a 2-es számú Partium lapunkat, amely a konferencián elhangzó előadásokat tartalmazza. Az ünnepélyes megnyitó a Szózat eléneklésével kezdődött. Ezt követően ökumenikus áhítatot tartott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség általános helynöke. A résztvevőket köszöntötte Dukrét Géza, a PBMET elnöke. A házigazdák nevében dr. Pálfi József, az egyetem rektora köszöntötte a konferenciát, kifejtette, hogy a két intézménynek közös célkitűzései vannak, közöttük a Partium és a Bánság értékeinek felkutatása és megismertetése. Ennek érdekében a PKE és a PBMET együttműködési szerződést írt alá. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kihangsúlyozta, hogy minden ilyen rendezvényt, ahol megnyilvánulhatunk, támogatni kell. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy az egyesület egyik értéke ennek a térségnek, hiszen ha nem lennének feltárva a helyi értékek, akkor azok már nem is lennének. Igazi műhelyt hoztak létre az itt folyó kutatómunka érdekében. Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) elnöke szerint az egyesület által elvégzett munka maradandó értéke a magyar művelődéstörténetnek. Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke szerint nagyon fontos megóvni épített örökségünket. Utalva az egyesület könyvkiadására, fontosnak tartja, hogy a feltárt helytörténeti anyagok könyvekben megjelenjenek, mert így biztosan hozzáférhetők. Wanek Ferenc az Erdélyi Múzeum Egyesület nevében üdvözölte a konferenciát, sok sikert kívánva. Révász Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke boldognak érezte magát, hogy itt lehet, mert sokat tanult az egyesülettől. Kállai Irén, a Berettyó Kulturális Központ igazgatója, kifejtette, hogy régi kapcsolatai vannak az egyesülettel, közös tevékenységek szervezésében és a könyvkiadásban. A konferenciát még megtisztelte jelenlétével Széphegyi László, a Város és Faluvédők Szövetségének alelnöke, Fehér József, a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke, Kiss Endre József, a Kazinczy Ferenc Társaság titkára, dr. Dénes Zoltán kanonok, egyetemi docens, Millisits Máté, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, Sárkány Viola, a Bocskai István Szövetség elnöke, Dukrét Lajos, a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, Balazsi József, Érsemjén polgármestere. A köszöntések után átadtuk az idei Fényes Elek-díjakat: Berecz Gábor, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke és Gaál György, a KLMT elnöke kapta meg. Az ünnepség után a plenáris ülés következett. A konferencia témái a következők voltak: Szent László éve, a Reformáció ötszáz éves ünnepe, Nagy személyiségeink emlékezete. Meghallgattuk Bélfenyéri Tamást, Fugyivásárhely, Szent László törvénykönyveiről. Dr. Pálfi József érdekes előadást tartott a Váradi Bibliáról. Olasz Angéla (Arad), a Kárpát-medencében található Szent László-emlékeket ismertette, vetített képes előadásban. Délután dr. Csorba Csaba (Sátoraljaújhely) A keresztény vallás változásai térben és időben című értekezését ismertette, a kereszténység több mint kétezer évének eseményeibe nyújtott betekintést. Szekernyés János (Temesvár) A protestantizmus kezdetei a Temesközben című nagy ívű ismertetőjét hallgathattuk meg. Dr. Dénes Zoltán atya a levéltári kutatások kimeríthetetlenségéről beszélt a Szent László emlékei Biharban című, rendkívül érdekes előadásában. Kifejtette, hogy a váradi vár nemzeti emlékhely, ahol királyaink vannak eltemetve. Deák József (Borossebes) I. Zsigmond király életéről és szerepéről beszélt. Ezután könyvbemutató következett: Fazekas Lóránd Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban című könyvét Kiss Kálmán (Túrterebes) ismertette. Itt említem meg, hogy a Podmaniczky-díjas Kósa Pál, a Várak, kastélyok, templomok folyóirat főszerkesztője, számos folyóiratot hozott ajándékba. Ezután a közgyűlés következett, amelyen az elnök és a területi elnökök rövid beszámolót tartottak. Majd a következő problémákat tárgyalták meg: a következő év kutatási témái, javaslatok a jövő évi programba, a következő konferencia helyszíne, székhely a Partiumi Keresztény Egyetemen, majd díszokleveleket adtunk át a nyolcvanon felüli tagtársainknak. Este fellépett a Csillagocska néptánccsoport, fergeteges előadást tartva. Majd meghallgattuk Meleg Vilmos színművész szívhez szóló előadóestjét. Szombat délelőtt a következő előadások hangzottak el: Mihálka Nándor (Nagyvárad) vetített képes előadásában a váradi várban történt ásatások történetét, a középkori székesegyház építéstörténetét ismertette. Mivel Arany-évet is ünneplünk, két előadás hangzott el: Nagy Aranka (Nagyvárad) Arany János családja, Ujj János (Arad) az aradi Kölcsey Egyesület emlékezése Arany János halálakor. Ezután dr. Vajda Sándor, (Borosjenő) Perecsényi Nagy László író, költő életét és munkásságát ismertette, aki Nagyváradon született, s korának egyik polihisztora volt. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője bemutatta a legújabb lapszámokat. Ezután Millisits Máté, Budapestről, Europa Nostra-díjas, Műemléki felújítások a Kárpát-medencében című kiállítását nyitotta meg. Kávészünet után Kiss Endre József (Sárospatak) A reformáció Közép-Európában című előadását hallhattuk meg, majd Kupán Árpád (Nagyvárad) az egyházépítő és szervező Sulyok István püspök áldozatos tevékenységét ismertette. Pásztai Ottó (Nagyvárad) az András család híres személyiségeinek munkásságát mutatta be. A kétszáz éve született Irinyi Jánosról, a tudósról Makai Zoltán (Nagyvárad) értekezett. Dr. Szabó József, bihardiószegi helytörténész az Érmellék szőlészetének és borászatának apostolait mutatta be. Messik Miklós, a budapesti Magyar Emlékek a Világban Egyesület elnöke Széchenyi-emlékek nyomában a Partiumban című, vetített képes előadását tekinthettük meg. Délután két előadást hallgattunk meg: Vallasek István (Kolozsvár) Toró Tibor atomfizikus élete és munkássága, Komáromi Ernő (Nagyvárad) Szántói Komáromi János élete és munkássága. Ezután Mihálka Nándor muzeológus vezetésével meglátogattuk a nemrég restaurált váradi vár részeit, a Vármúzeumot. Közben megkoszorúztuk Arany János szobrát. Este Dalolj velünk címen, magyar nótákat énekeltünk. Vasárnap a Fekete-Körös-völgyének műemléktemplomaival és népművészetével ismerkedtek a résztvevők. Magyarremetén megcsodáltuk a nemrég restaurált 13. századi műemlék templomot. Itt található a Partiumban egyedül álló Szent László-legenda falfestményei. Belényesben meglátogattuk a római katolikus templomot, amely 1752-ben épült. Ezután megkoszorúztuk Köröstárkányban a mártírok és hősi halottak emlékművét. Várasfenesen megcsodáltuk a Vura család tájházát, amelyben megőrizték a család régi népviseletét, régi tárgyait. Itt épült fel Györffy István néprajztudós emlékterme. Az ő tevékenységéről, a Fekete-Körös-völgyi kutatómunkájáról Dukrét Géza tartott előadást. Körutunkat Nagyszalonta megismerésével zártuk. Dánielisz Endre ny. tanár, helytörténész bemutatta a szoborparkot, a református templomot, az Arany-portát, Sinka István és Zilahy Lajos szülőházát, végül a Csonka-toronyban lévő Arany János Emlékmúzeumot. A konferenciát támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, valamint az RMDSZ és Communitas Alapítvány. Dukrét Géza / Reggeli Újság (Nagyvárad) lapozás: 1-17
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
